Főoldal > AKTUÁLIS > Gigi Hadid nem gombolta be az ingét

Gigi Hadid nem gombolta be az ingét

alakGigi Hadidmodellszépségsztárszupermodelltest
0

Írta:

Így domborít szexi kampányfotóin a 22 éves modell.

Gigi Hadid körül gyakran forr a levegő: a 22 éves modell gyakran lép dögös szettekben az utcára, de egy-egy munka kedvéért is nagyon szexisen tud kinézni. Legutóbb a Stuart Weitzman tavaszi kampányában ragyogott, vagyis hogy inkább csábított – mivel a képeken megvillantotta hosszú, vékony lábait, és több Mario Testino által lőtt fekete-fehér fotón az inge sem volt begombolva, szerintünk nem túl sokan tudtak a lábbelikre figyelni.

Való igaz, hogy ma már a legmenőbb divatmárkák kapkodnak Gigi és húga, Bella után, de nem volt ez mindig így. Gigi korábban elmondta, hogy az ügynökségek eleinte nem akartak vele dolgozni. „Folyton azt mondogatták, hogy fogyjak le, emiatt éjszakákat sírtam át. A mamám szerencsére mellettem állt, és azt mondta: ne félj, meg fogjuk találni a megfelelő embereket” – mondta.

Végül nem kellett drasztikusan megváltoznia a sikerért, sőt, elárulta, hogy kedvenc ételéről, a hamburgerről sem mondott le. Ugyanakkor tisztában van azzal, mennyire fontos dolog a mértéktartás, és bármennyire szeretne is, minden nap azért tényleg nem ehet hamburgert.

„Ehetek egészségesen, edzhetek minden nap, és egy-egy divatbemutató előtt tökéletesíthetem a testem olyanra, amilyennek ilyen alkalmakon lennie kell, de nem vagyok hajlandó egészségtelen szélsőségekre – erősítette meg egy interjúban, hozzátéve, hogy ha két egészségtelenebb megoldás közül kell választania, akkor is a kevésbé egészségtelent választja – ha én döntök, hogy egy tíznapos diétát tartok-e, vagy félévig csak salátán élek, akkor az előbbit fogom választani”.

Azzal szintén tisztában van, hogy a rendszeres mozgás is nagyon fontos szerepet kap vékony alakja megőrzésében. Gigi egyik kedvenc sportja a box, ha pedig mondjuk egy Victoria’s Secret divatshow előtt még egy kicsit tökéletesítene az alakján, akkor egy saját módszert is alkalmaz.

„Az egész nagyon egyszerű volt: kitettem egy post it-et a konyhámba, és valahányszor elsétáltam előtte, 15 guggolást kellett megcsinálnom. Ez egy jó trükk, mert folyton emlékeztet arra, hogy az embernek egységben kell lennie saját magával. Tudtam, hogy senki sem figyel, és hogy csak magam miatt kell ezt csinálnom” – foglalta össze kissé filozofikus vizekre evezve a szupermodell.

Fotó: The Sun


További cikkeink a témában

Kövess Facebook-on!
X