Jennifer Lopez megint egy a fiatal sráccal kavar?

énekesnőJennifer Lopezrandiszerelemszínésznősztár
0 0

Írta:

Egy kis játék keretében többször is őt választotta.

Minden viccnek a fele komoly – vagy olykor lehet, hogy akár több is, mint a fele. Szerintünk ez lehet a helyzet Jennifer Lopez esetében is, aki nemrég Ellen DeGeneres műsorában vendégeskedett, ahol a háziasszony egy kis játék keretén belül próbált neki segíteni a párkeresésben. Persze az egész csak csajos viccelődés volt, amin mindenki jókat kacagott.

A dolog érdekessége, hogy a Who’d You Rather, vagyis szabad fordításban „Kit választanál?” című játékban a színész-énekesnő választása többször is a One Direction nevű fiúbanda szívtiprójára, Harry Styles-ra esett, és beismerte, tényleg bejön neki a srác. Azt viszont finoman kikérte azért magának, hogy csak fiatalabb srácokkal randizik – azt mondta, neki nem a kor számít, hanem minden esetben az adott személynek szól a szimpátiája.

Az pedig nem is kérdés, hogy ő is bejön a fiatal srácoknak (mondjuk Harry Styles álláspontját éppen nem ismerjük a témát illetően), hiszen a híresség a negyedik iksz felett remekül néz ki. De ezt a testet J. Lo sem csak a géneknek köszönheti: nemrég a sztár személyi edzője, Tracy Anderson elárulta a sajtónak, hogy a sztár bizony nagyon is megdolgozik a vonalaiért.

„Nagyon ’tisztán’ étkezik – mondta Tracy az egyik népszerű külföldi magazinnak, majd hozzátette – ezt is kell tennie, hiszen a testének megfelelő mennyiségű vitaminra és tápanyagra van szüksége ahhoz, hogy bírja a Jennifer által diktált iramot. Bio ételeket eszik, és az egész diétája nagyon átgondolt – minőségi proteinnel és sok-sok tápláló falattal.”

Jennifer mindent frissen fogyaszt, tehát ami tartósított, finomított vagy előre csomagolt, az nála szóba sem jöhet. Egy kivétel van, a protein por, mert minden nap egy protein shake-et engedélyez magának” – mondta a sztáredző.

Az American Idol zsűritagjaként is tevékenykedő énekesnő korábban azt is hangsúlyozta, hogy semmi jóból nem marad ki, hiszen a hizlalóbb kedvenceit sem száműzte étrendjéből, csak mértéket tart, emellett az ünnepeken rendszerint mindent megkóstol a gyerekeivel. Ha valamiből túl sokat evett, legfeljebb lemozogja később.

J. Lo szerint kiegyensúlyozottságának az az egyik titka, hogy mindig rendesen megreggelizik, ami egész délelőttre elegendő energiát ad neki, másrészt pedig nem ijed meg a kemény edzésektől. A kétgyerekes sztáranyuka 2014-ben azt is elárulta a sajtónak, hogy étrendjén is változtatott: egy kis időre vegán lett. „Volt 4-5 pluszkiló rajtam, amitől sehogy sem tudtam megszabadulni, ezért úgy döntöttem, valami egész másba kezdek” – magyarázta.

„A vegán étrend mindig szimpatikus volt számomra, ezért döntöttem úgy, hogy kipróbálom. 5 hétig nem ettem húst, tejtermékeket, és ezt gluténmentes táplálkozással egészítettem ki” – árulta el az énekesnő. Majd hozzátette, elég küzdelmes volt ez a néhány hetes diéta, de végül is megérte, mert teljesítette célját: leadta a vágyott 4-5 kilót.

„Jobban érzem magam, ha formában vagyok, és tudom, hogy mindent megteszek saját magamért. Ha azt szeretnénk, hogy mások szeressenek minket, először magunkkal kell megfelelően törődnünk” – vélekedett Jennifer Lopez, aki a hétköznapokon is sokat tesz egészsége megőrzéséért. „Igyekszem 8 órát aludni, 2-3 liternyi szénsavmentes ásványvizet elszürcsölni, valamint nem iszom alkoholt és nem dohányzom” – mondta egy korábbi interjúban. Majd hozzátette: nincsenek extra igényei, de szeret például masszázzsal felfrissülni, ami a narancsbőr ellen is hatékony „csodaszer” lehet.

Fotó: Eonline


További cikkeink a témában

alvásébredés

Így készülj fel az óraátállításra

Írta:
tegnapelőtt 0 0

A nyári időszámítás március 26-án, vasárnap kezdődik: az órákat hajnali 2-kor kell átállítani 3-ra. Áramot takarítunk meg, védjük a környezetet, délután tovább van világos, amíg viszont hozzá nem szokik a szervezetünk, rosszabb lehet a közérzetünk és fáradtabbak lehetünk. Kis odafigyeléssel azonban zökkenő mentesebbé tehetjük az átállást

egészségprogram

5 dolog, amit ki kell próbálnod idén tavasszal  

Írta:
tegnapelőtt 0 0

Miután túl vagyunk a karácsonyon és a szilveszteren, kiélveztük a hógolyózás és a síelés minden örömét, ideje bevallanunk, hogy már rendkívül unjuk a telet. De szerencsére vége: kinyílt az első hóvirág, a medvék is kidugták az orrukat a barlangjukból, így mi is lassan elkezdhetünk reménykedni. Félre a megszokott programokkal, 2017 a folyókról szól: összegyűjtöttünk öt programot, amit nem hagyhatunk ki idén tavasszal – ráadásul nem kell hozzá elköltenünk az egész havi fizetésünket sem.

7 dolog, amit nem tudtál az utazási irodákról (X)

Írta:
3 napja 0 0

Tudtad, hogy a magyar utazási irodák szervezésében összesen a világ 183 országába juthatsz már el? És azt, hogy jelenleg 38 év azoknak a magyaroknak az átlagéletkora, akik utazási iroda szolgáltatásait veszik igénybe? Összegyűjtöttünk néhány érdekességet, amit nem gondoltál volna az utaztatókról.