Főoldal > AKTUÁLIS > Natalie Imbruglia Budapesten koncertezik

Natalie Imbruglia Budapesten koncertezik

énekesnőkoncertNatalie Imbrugliaprogramturnézene
0

Írta:

A Natalie Imbruglia Acoustic turné április 22-én indul Oroszországban

A platina eladásokkal rendelkező énekesnő, Natalie Imbruglia bejelentette, hogy tavasszal európai turnéra indul. A háromszoros Grammy-jelölt művész ezúttal kisebb helyeken lép majd fel, hogy bensőséges hangulatú akusztikus előadásával még többet nyújthasson rajongóinak. “Nagyon izgatott vagyok az új turné miatt, és pont azért választottam ezeket a kisebb helyszíneket, hogy köszönetet mondhassak a rajongóimnak.” – mondta az énekesnő. “Imádom a kisebb termek hangulatát. Olyan, mint ha minden egyes embernek személyesen játszanék, és azonnal látom a reakciójukat is.”

Natalie ezen a turnén a teljes repertoárjából játszik majd, legutolsó, Male című albumának anyagát is beleértve. A koncertkörút április 22-én kezdődik Moszkvában és átszeli az egész kontinenst, érintve többek között Észt-, Lengyel-, Francia-, Német-, valamint Írországot és az Egyesült Királyságot, hogy május 27-én Dániában érjen véget. Magyarországra harmadszorra fog érkezni pályafutása során, május 2-án ad koncertet az Akvárium Klubban. A budapesti koncertre jegyek már kaphatók a www.livenation.hu és a www.ticketpro.hu oldalakon keresztül.

A Male című nagylemez 6 évnyi hallgatás után jelent meg, és az énekesnő kedvenc férfi előadóitól merítette az inspirációt hozzá. Klasszikus és kortárs dalok gyűjteménye, amelyeket eredetileg olyan előadók énekeltek, mint Cat Stevens, Damien Rice, Tom Petty, Pete Townshend vagy a Zac Brown Band. Az Instant Crush című kislemezt a Daft Punk tette ismertté, de Natalie kissé átalakította. “Az eredeti verzióban alig lehet érteni a szöveget az énekre pakolt rengeteg effekt miatt. De a dal önmagában is gyönyörű, és azt szerettem volna, ha ez eljut mindenkihez. Nagyon büszke vagyok a végeredményre.”

További info: www.livenation.hu, www.ticketpro.hu


További cikkeink a témában

Kövess Facebook-on!
X