Főoldal > AKTUÁLIS > Kate Moss mindent megmutat!

Kate Moss mindent megmutat!

alakKate Mossmodellszépségszupermodelltest
0

Írta:

A 43 éves szupermodell levette aranyszínű kabátját, de senki sem azt nézte. 

Alig több mint három hónap telt el azóta, hogy Kate Mossról megírtuk: félmeztelen fotósorozaton domborít, méghozzá a Chelsea-ben található The Little Black Gallery-ben látható Girls! Girls! Girls! Vol 3 fotókiállításon. Most pedig a W magazin márciusi számában dobta le magáról a textilt, méghozzá egy aranyszínű kabátot, de le mernénk fogadni, hogy senki sem a kabátra figyelt.

A márciusi W „Powerful Women” számában Kate Moss mellett szerepel Taraji P Henson, Jennifer Lopez, Jessica Chastain és Donatella Versace is – igaz, a többiekről inkább művészi portrékat készített Mert Alas és Marcus Piggott. És mindannyian meséltek arról, szerintük hogyan tudnak a csúcson maradni hivatásukban (ahol egyébként hagyományosan a férfiak dominálnak).

Kate sok mindent mesélhetne karrierjéről, hiszen tizenévesen kezdett modellkedni – első jelentősebb munkája a Calvin Klein egyik kampánya volt. Elmondása szerint akkoriban, tinilányként még elég szégyellős volt, és nem szerette a testét, de idővel megbékélt vele, sőt, elkezdte magát komfortosan érezni a bőrében.

Erre manapság is minden oka megvan, hisz nagyon csinos. Ezt elmondása szerint annak köszönheti, hogy tényleg igazi örökmozgó: nem tud egy helyben ülni, és hetente legalább négyszer másfél órát sportol. Ez egyrészt intenzív kardió, például futás, spinning, lépcsőzés vagy ugrókötelezés, másrészt súlyzós gyakorlatok elegye.

A jóga és a pilates nagy rajongója is, ezért heti egy-egy alkalommal igyekszik ezekre is eljárni. A jógaórákat pedig szívesen fejezi be egy kis meditációval, ami nemcsak relaxálni segít, hanem abban is, hogy egyensúlyba hozza testét, lelkét, szellemét.

Az étrendjére is jobban figyel, mint régen. Reggelire általában gyümölcsöt, probiotikus joghurtot és egy szelet teljes kiőrlésű pirítóst eszik. Ebédre és vacsorára pedig sovány hús kerül a tányérjára, például grillcsirke vagy hal, amihez köretként sok friss salátát választ. Kate a nap folyamán kis adag ételeket fogyaszt, de a zsíros és sült falatkákat mindig kerüli.

Ami pedig szintén az egészségéhez kapcsolódik: Kate figyel a bőrápolásra és a megfelelő bőrvédelemre, például soha nem megy napra fényvédő krém használata nélkül. De napozás helyett szívesebben használ barnító krémet – az egyenletes barnaságot és természetesen ragyogó bőrt ígérő St. Tropez termékeit reklámozza is.

„Amióta csak kapható, St. Tropez önbarnító krémet használok, amióta csak kapható. Az első önbarnítómat akkor vettem, amikor először nyaraltam Ibizán, még huszonévesen. Nem akartam, hogy én legyek az egyetlen hófehér bőrű lány a parton” – árulta el a híresség, aki számos sztárral ellentétben sokkal jobban szereti világos bőrszíne helyett a napbarnított árnyalatot.

Fotó: Daily Mail


További cikkeink a témában

Kövess Facebook-on!
X