Főoldal > AKTUÁLIS > Csipkefehérneműben a 48 éves dögös szupermodell

Csipkefehérneműben a 48 éves dögös szupermodell

alakfehérneműHelena Christensenmodellszupermodelltest
0

Írta:

Helena Christensen fekete csipke alsóneműben készülődik.

Sokan még húszas, harmincas éveinkben járva sem állunk túl magabiztosan a tükör előtt, sőt, a hibákat keressük megjelenésünkben. Ahelyett, hogy tanulnánk az olyan nőktől, mint mondjuk Helena Christensen, akik magabiztosan készülődnek, akkor is, ha csak fehérneműt viselnek – és ráadásul fotó is készül róluk.

Persze, most bárki mondhatja, hogy a világ első szupermodelljeinek egyike még szép, hogy büszke az alakjára, de szerintünk nem csak erről van szó: a modell derűjét és a szemében bujkáló nevetést elnézve mi biztosak vagyunk abban, hogy hatvanas éveiben járva is ugyanilyen magabiztossággal áll majd a tükör előtt – akkor is, ha nem lesz már olyan kifogástalan az alakja, mint most, 48 évesen.

Igen, a szupermodell tényleg két év múlva lesz 50, de ez látszólag nem viseli meg. Sőt, olyan jól érzi magát a bőrében, hogy ő osztotta meg az Instagramon, hogyan készülődött fehérneműs fotózására, ahol Fabrizio Ferri kamerája előtt pózolt.

Helenát azért is bírjuk, mert korábban kijelentette: ő bizony elutasítja a fogyókúrázást. „Minden tiszteletem azoké, akik be tudnak tartani egy-egy szigorú diétát. Szerintem a fogyókúra lehet a legnehezebb dolog a világon – a szülés mellett” – mondta. Majd hozzátette: annyira szeret enni, hogy valószínűleg belepusztulna egy kemény diétába.

Így hát nem fogja vissza magát, de az évek során megtanult figyelni a teste igényeire. „Olykor a szervezeted azt kéri, egyél több zöldséget, több salátát, máskor pedig hamburgert kívánsz” – árulta el a híresség, aki nap mint nap szívesen fogyaszt gabonaféléket, zöldségeket és gyümölcsöket, de nem vonja meg magától a tejtermékeket sem.

Külföldi oldalak szerint úgy igyekszik összeállítani étrendjét, hogy a kalória-bevitel 55-60 százalékban szénhidrátokból, 15 százalékban párolt és friss zöldségekből és gyümölcsökből, 15 százalékban proteinből (sovány hús, halak, tojás), 10 százalékban pedig zsírokból álljon össze.

„Furcsamód modellkarrierem során nem aggódtam annyira a testem miatt, mint akkor, amikor már kezdtem kevesebb felkérést elvállalni” – mondta egy interjúban a híresség. Majd hozzátette: ekkor iktatta be tudatosan az alkalmankénti séta és úszás mellé a heti négyszer 45 perces edzéseket.

Helena egyik kedvenc mozgásformája a tánc, amivel akár 400 kalóriát is elégethet egy óra alatt. Emellett, illetve a fent is említett úszáson kívül imád bokszolni és teniszezni is. „A jó alak szerintem nagyrészt józanész kérdése, hiszen ha szeretsz sokat enni, muszáj egy-egy kiadós edzéssel lemozognod a bevitt kalóriákat” – magyarázta Helena.

A 178 cm magas szépség a hagyományos mozgásformák mellett – Kelly Brookhoz, Kim Kardashianhoz és Irina Shaykhez hasonlóan – kipróbálta a Reebok és a Cirque du Soleil Jukari Fit To Fly elnevezésű edzésprogramját is. A nyújtható övvel végzett gyakorlatok révén az egész test átmozgatható és erősíthető – különös tekintettel a törzs izomzatára –, emellett javítja a vérkeringést és feszesít is.

Ami pedig az öregedést illeti, Helena nemrég elárulta, hogy nőtársaihoz hasonlóan ő is aggódik a teste miatt. Egy korábbi interjúban viszont azt nyilatkozta, hogy mi is tehetünk az öregedés ellen: ez a folyamat szerinte nyolcvan százalékban tőlünk függ. Ezért azt javasolja, kerüljük a dohányzást, a külső és belső szennyező anyagokat, illetve oldjuk a stresszt mozgással és megfelelő mennyiségű pihenéssel.

Fotó: Daily Mail


További cikkeink a témában

Kövess Facebook-on!
X