Főoldal > AKTUÁLIS > Adele sírt, káromkodott és díjat tört

Adele sírt, káromkodott és díjat tört

AdeleBeyoncédíjénekesnőfogyásGrammy-díjsztár
0

Írta:

Az énekesnő könnyek közt szólt néhány szót, majd a tettek mezejére lépett.

Sokan egyetértenek abban, hogy Adele-ről szólt az idei Grammy gála, hiszen a híres énekesnő hazavihette az év felvétele, az év zenéje, a legjobb pop album, a legjobb szóló pop előadás díját, illetve az év albumáért járó Grammy-t is. Vagyis ez utóbbit csak „vihette volna”, ha nem döntött volna úgy, hogy néhány érzelmes mondat után kettétöri, és a díj egyik felé Beyoncé-nak adja.

Adele azt mondta, nagyon zavarban van, ugyanakkor hálás is, de a díjat nem fogadhatja el, mert számára Beyoncé Lemonade című albuma monumentális remekmű, amivel a várandós énekesnő úgy mutatta meg magát rajongóinak, ahogyan azelőtt talán még soha. „Szeretlek, mindig is szerettelek és mindig is szeretni foglak” – mondta Adele, majd megfelezte díját Beyoncé-val.

Egyébként nemcsak emiatt beszélt mindenki Adele-ről. Ugyanis nem sokkal azután, hogy elindult egy zenei blokk a karácsonykor elhunyt George Michael tiszteletére, az énekesnő káromkodni kezdett, majd ragaszkodott hozzá, hogy indítsák újra a dalt. Elnézést kért (valószínűleg technikai baki lehetett a dolog hátterében), és egy órával később a Hello című daláért kapott Grammy-díj átvételekor újra bocsánatot kért.

Adele-nak a szakmai sikerek mellett a magánéletben is minden összejött, hiszen gyermekének apja, Simon Konecki immár a férje – ezt a Grammy-n meg is erősítette a világsztár. Korábban pedig azt is számos alkalommal elmondta, hogy hamarosan szeretne egy második babát is.

A boldogság előtt azonban neki is kijutott az életben a küzdelmekből – a Vanity Fair decemberi számának címlapinterjújában mesélt ezekről a dolgokról is. „Hajlamos vagyok a depresszióra, könnyen belecsöppenek, kimászom belőle, majd újra benne vagyok. Ez körülbelül 10 éves korom óta van így, akkor halt meg a nagypapám. És bár öngyilkos gondolataim nincsenek, sokat jártam terápiára” – mondta.

Kisfia születése mindent megváltoztatott nála – bár ez sem ment könnyen. Sőt, miután megérkezett családjukba a kis Angelo, a világsztárnak szülés utáni depressziójával is meg kellett küzdenie. Alkalmatlannak érezte magát az anyaságra, és úgy gondolta, élete legrosszabb döntését hozta meg. Azt mondja, ezért félt sokáig újabb gyereket vállalni, de végül úgy döntött, turnéja után készen áll egy második babára.

Adele részben a gyerekéért szokott le a dohányzásról és az alkoholról. Bár azt mondja, anno két üveg bor után a mostaniaknál jobb szövegeket írt, bizonyos dolgok most már fontosabbak neki. „Egészséges akarok lenni, hogy sokáig a gyerekemmel lehessek” – mondta.

Ezért pedig tényleg képes változtatni az életmódján, és áldozatokat hozni. Ahogy korábban fogalmazott, idézzük: „nincs több alkohol, cigi, koffein, sem pedig fűszeres, citrusos vagy savanykás étel. Ezen kívül a smoothie-k rajongója lettem, mert nagyon finomak, ráadásul egészségesek is” – árulta el az egyik külföldi magazinnak.

Ami pedig az edzéseket illeti, az utóbbi hónapokban rendszeresen eljár kocogni a vőlegényével, ami mindkettőjüknek jót tett: egy barátja úgy tudja, az első hónapban minden nap együtt kocogtak, aminek látszott is az eredménye: majdnem 7 kilót fogyott Adele, és Simon is.

Azt nem tudjuk, hogy az énekesnő pontosan mennyit adott le, de becslések szerint idén tavasszal legalább 15 kilóval lehetett kevesebb, mint 2008-ban volt, és az eredmény azóta – hála a személyi edzőjével folytatott rendszeres edzéseknek is – még látványosabb.

Fotó: US magazine


További cikkeink a témában

Kövess Facebook-on!
X