Főoldal > AKTUÁLIS > Alicia Silverstone levetkőzött

Alicia Silverstone levetkőzött

Alicia Silverstoneállatvédőmeztelenszínésznővegetáriánus
0

Írta:

A Spinédzserek színésznője jó ügy érdekében pucérkodott.

Alicia Silverstone évek óta szívén viseli az állatok sorsát, és néha kicsit extrémebb megoldásokat is bevállal, hogy segítsen rajtuk. A PETA egyik leglelkesebb támogatójaként nemrég attól sem riadt vissza, hogy levetkőzzön: a szervezet új kampányában „inkább meztelenre vetkőzöm, mint hogy gyapjút viseljek” címszóval a Spinédzserek színésznője szó szerint egy szál semmiben látható. A sztárfotós Brian Bowen Smith által készített kampány mégsem ízléstelen, ugyanis a színésznőből – meztelen fenekén kívül – semmi sem látszik.

Alicia – Pamela Anderson, Khloe Kardashian, Eva Mendes, Olivia Munn, Pink és Penélope Cruz mellett – a PETA egyik leglelkesebb hollywoodi támogatója, aki mostani akciójával azt akarja elérni, hogy az emberek gondolják át egy kicsit jobban ruhaválasztásaikat. Ugyanis ő biztos abban, hogy a sokak szerint hasznos birkanyírás tulajdonképpen árt az állatoknak. „Rengetegen megsérülnek közülük, megvágják őket… néha nagyon komoly sérüléseket is szenvednek. Ha pedig egy birka már nem hasznos, akkor levágják” – magyarázta álláspontját.

A mindössze 165 cm magas sztár 1998 óta vegán. Korábban The Kind Diet címmel könyvet is kiadott, amiből nemcsak fittségének titkai derülnek ki, hanem az is, hogy a híresség szenvedélyes természetvédő, így az általa kidolgozott Kind diéta nem csupán a testnek jó, hanem az állatok és a növények számára is a „legzöldebb” megközelítést jelenti.

Alicia Silverstone egyébként saját egészsége és a természet megóvása mellett azért tért át a vegán életmódra, mert az szebb bőrt, magasabb energiaszintet, mentális tisztaságot és gyorsabb emésztési funkciókat eredményez nála, így másoknak is bátran meri ajánlani.

A sztáranyuka nem fogyaszt semmilyen állati eredetű táplálékot, asztalára többnyire zöldségek, gyümölcsök, saláták, teljes kiőrlésű gabonafélék, rizstej és tofu kerül. Ez az étrend számos lemondással jár, és ellenzői szerint nem is ajánlott hosszú távon.

Hiszen, mint a diéta ellenzői mondják, olyan alapvető tápanyagok hiányoznak belőle, mint a vas, a kalcium, a B12- és a D-vitamin. De ha mégis kipróbálnád ezt az étrendet, szerintünk fontos, hogy megfelelő forrásból pótold az említett vitaminokat.

Alicia egyébként elárulta, hogy számára sem volt könnyű a teljesen növényi alapú ételekre való átállás, de állítása szerint étrendje elképesztő önfegyelemre nevelte őt az eltelt évek során. Ez vonatkozik nála a mozgásra is, amit hetente több alkalommal beiktat: nagyokat sétál, vagy épp kocog, de legszívesebben trambulinon ugrál – néhány év múlva valószínűleg már kisfiával együtt.

Fotó: Eonline


További cikkeink a témában

Kövess Facebook-on!
X