Főoldal > AKTUÁLIS > Alanis Morissette szoptatós szelfit osztott meg

Alanis Morissette szoptatós szelfit osztott meg

Alanis Morissetteanyaságbabaénekesnőgyermekszoptatássztár
0

Írta:

Az énekesnő második kisbabájával szerepel a fotón.

Nagy port kavart az amerikai elnökválasztás, pontosabban annak végeredménye, melynek értelmében végül Donald Trump veheti majd át Barack Obamától az Egyesült Államok első emberének szerepét és kötelességeit.

A választások végeredménye még most is lázban tartja a világot, és sokan beszélnek arról, mi lett volna, ha… egyébként sok híresség Hillary Clinton mellett kampányolt, mások viszont egyszerűen csak arra biztatták az embereket, hogy éljenek állampolgári jogukkal, és szavazzanak.

Köztük volt az immár 11 éve amerikai állampolgár Alanis Morissette is, aki ezekben a napokban, hetekben ki sem mozdul a lakásból – minden percét újszülött kislányával és ötéves fiával tölti. A 42 éves énekesnő mégsem mondott le a szavazatáról: e-mailben adta le voksát, valószínűleg akkor, amikor a gyerekei már aludtak. Ezt követően Instagramon is posztolt egy képet „szavaztam”, vagyis „I voted” feliratú matricával a mellén, amiből épp a kis Onyxot szoptatta. Az énekesnő egyébként nagyon bevállalós: gyermekével a pocakjában meztelen képek is készültek róla egy medencében.

Azt nem tudjuk, az énekesnő mennyire sürgeti majd második gyereke születése után azt, hogy visszanyerje alakját, de reméljük, ugyanazt az utat járja majd be, mint ötéves kisfiánál. Akkor a baba három-négyhónapos koráig otthon volt a picivel, nem sportolt, de aztán már egyre többen látták Los Angeles-i otthona környékén sétálni, illetve kocogni.

Alanis, aki egyébként évek óta a futás szerelmese, a fokozatosságra helyezte a hangsúlyt: apránként szoktatta hozzá a testét újra az intenzívebb mozgáshoz. Emellett remek ötlet volt részéről, hogy nem egyedül kezdett el újra sportolni: a sétákra és a futóedzésekre gyakran elkísérte őt kedvese, vagy egy-egy jó barátjuk.

Ami az étkezést illeti, a híresség nem sokat változtatott eddigi étkezési szokásain, tehát eszébe sem jut például Victoria Beckhamet utánozva csak napi ötmaroknyi ételen tengődni. Ehelyett a kiegyensúlyozott étkezésre, a jó minőségű étel-alapanyagokra és a mértékletességre törekszik.

A népszerű énekesnő 2008-ban az Eat to Live című, elsősorban szív- és cukorbetegeknek szóló könyv elolvasása után vegetáriánus étrendre váltott. Ő maga is meglepődött, amikor látta, milyen hatékonyan olvadnak le róla a kilók: ekkor három hónap leforgása alatt 9 kilót fogyott – az állati eredetű termékek mellett elsősorban a keményítőt tartalmazó zöldségek, gabonafélék és az olaj kiiktatásával.

„Korábban mindenem fájt, amikor reggelente felkeltem, de azt hittem, ez történik, ha az ember már elmúlt 30. Manapság viszont valósággal kiugrom az ágyból, és annyi energiám van! Nagyon is élénk vagyok. Már nem fáj semmim, sőt, az új étrendemet követve az allergiám is elmúlt” – nyilatkozta akkor Alanis, aki ezt a speciális diétát heti ötszöri, egyenként 30 perces kardio edzéssel egészítette ki. Ez rendszerint futás volt, de szívesen járt úszni vagy kerékpározni is.

Ezután megkedvelt egy másik mozgásformát is, a jógát. Ez később legalább akkora szenvedélye lett, mint a futás, mert testének, lelkének és egészségének is nagyon jót tesz. Érdekesség, hogy testvére jógaoktatóként dolgozik, így ennek a mozgásformának a szeretete náluk igazán a családban marad.

Alanis kedvencei

Az énekesnő imádja a párolt spenótot, ám ha egy kis kényeztetésre vágyik, házi fügejégkrémet nyalogat. Ezt te is könnyedén elkészítheted otthon, ha leturmixolsz néhány szem fügét, két jéghideg banánt és némi szójatejet. A masszát tedd be a fagyasztóba (használhatsz vidám formákat is), és néhány óra múlva elkészül a mennyei desszert.

Fotó: Instagram, Daily Mail


További cikkeink a témában

Kövess Facebook-on!
X