Főoldal > AKTUÁLIS > Naomi Watts kapcsolatának vége

Naomi Watts kapcsolatának vége

kapcsolatLiev SchreiberNaomi Wattsszakításszerelemszínésznőválás
0

Írta:

Miután a fél világ döbbenten vette tudomásul Angelina Jolie és Brad Pitt szakítását (a világ másik fele egyéb reakciókat mutatott, a vállrándítástól a cinikus vigyorig), kiderült, hogy nem ők az egyetlen sztárpár, akiknél véget ért a (hollywoodi) álom: Naomi Watts és Liev Schreiber is külön utakon folytatják.

Naomit szeptember végén, néhány nappal a szakítás hírének megerősítése után New Yorkban kapták lencsevégre, méghozzá nem is egyedül: kiskutyájával ment épp sétálni egy egyszerű szettben, de így is nagyon csinos volt. Liev Schreiberről ugyanazon a napon készült néhány fotó, szintén New Yorkban: ő láthatóan rosszabbul viseli a kialakult helyzetet, konkrétan könnyes szemekkel nézett bele a fényképezőgépbe.

Egyébként Naomi és Liev barátai szerint szinte senki sem tudta, hogy a kapcsolat nem fenékig tejfel, ugyanis mind nyilvános eseményeken, mind a hétköznapi életben és a közösségi médiában boldog család látszatát keltették.

A párnak van két közös gyereke, a kilencéves Sasha és a hétéves Samuel Kai, akik miatt most azt kérik mindenkitől, hogy egy kicsit tartsák tiszteletben a magánéletüket. A pár egy közös közleményt is kiadott, melyben ezt írták: „az elmúlt hónapokban arra jutottunk, hogy családként úgy tudunk a legjobb úton haladni, ha párként különválunk”.

A 47 éves színésznő most még biztosan nem áll készen egy új kapcsolatra, de később, ha már nyitott lesz valaki közeledésére, mi biztosak vagyunk abban, hogy szinte bárkit az ujja köré tud majd csavarni, hiszen szép, kedves és nem utolsó sorban remek formában van.

Ezt egyrészt a rengeteg sportnak köszönheti: egyik kedvenc mozgásformája a Pilates, amit kardió gyakorlatokkal egészít ki. Emellett a szabadban is nagyon szeret mozogni, főleg edzőpartnerrel. Korábban ezt a szerepet a párja töltötte be az életében. „Liev szívesen jön velem, mert akkor egyikünknek sem kell egyedül edzenie. Vele a kocogás vagy a biciklizés is sokkal élvezetesebb számomra. Remélem, ő is így van ezzel” – mesélte korábban mosolyogva a színésznő.

Ami pedig az étrendjét illeti, Naomi a fiai születése után többféle diétát is kipróbált, sőt, a második gyerkőc érkezése után egy rövid ideig csak napi 500 kalóriát fogyasztott. De persze rájött, hogy a villámdiéták csak rövidtávú eredményeket hoznak, így manapság már sokkal inkább kiegyensúlyozott táplálkozással és a rendszeres mozgással őrzi vékony alakját.

Egy interjúban elárulta, hogy a mértékletesség híve: bár szereti a kenyeret, a pizzát és az édességeket, de ezeket nem fogyaszthatja minden étkezéskor. „Vannak napok, amikor igenis tésztát eszem ebédre, és egy-két kocka csokoládét is bekapok utána” – vallotta be.

Majd hozzátette, hogy megtanult főzni is, amit ma már több okból is szeret. „Nemcsak azért jelent számomra jó megoldást, mert tudom, milyen alapanyagokat használok az ételekhez, hanem azért is, mert látom, pontosan mit teszek a gyerekeim elé” – mondta.

Szerencsére a színésznő srácai nem követelik a hamburgert, a chipset és a csokit, hanem inkább egészséges ételeket, magvakat és hasonló finomságokat esznek. „A fiaim imádják a halat és a csirkét zöldségekkel. Ha pedig nassolásról van szó, velem együtt falják a diót, a mogyorót és a friss gyümölcsöket” – mesélte.

Fotó: Daily Mail


További cikkeink a témában

Kövess Facebook-on!
X