Főoldal > AKTUÁLIS > Selena Gomezért aggódik a világ

Selena Gomezért aggódik a világ

betegségénekesnőgyógyuláspihenésSelena Gomezsztár
0

Írta:

Mekkora lehet a baj, ha a színésznő egy időre visszavonul?

Selena Gomez úgy egy évvel ezelőtt beszélt először arról, hogy lupust diagnosztizáltak nála, de aztán úgy tűnt, mintha semmi baja sem lenne – mintha a rejtélyes autoimmun-betegség mégsem kínozná őt annyira. Hát, aki ezt gondolta, nagyot tévedett: nemrég jött a hír, hogy az énekesnő egy időre visszavonul, méghozzá éppen egészségügyi okokból.

Azt írta közleményében, hogy a betegséggel járó nyugtalanságtól, pánikrohamoktól és depressziótól szenved, amiket szintén komolyan kell vennie, és lehetőség szerint mielőbb kezeltetnie kell magát. Rajongói miatt persze sajnálja, hogy talán hosszabb szünetet is be kell iktatnia a karrierjében, de ő is tudja, hogy az egészsége a legfontosabb.

Ezt egy évvel ezelőtt Selena még nem igazán tartotta szem előtt, akkor ugyanis drasztikus módszerekkel nyolc kilót fogyott le alig egy hónap alatt. A sztár egyik ismerőse elkotyogta az újságíróknak, hogy pluszkilóival küzdve bizony az emberek rosszindulata és a gúnyolódó kommentek sokkal jobban megviselték az énekesnőt, mint azt mutatta, ezért tökélete el, hogy le akar fogyni.

Ennek érdekében kemény edzésekbe és szigorú diétába fogott. „A hét minden napján két-két kardió-edzést iktat be, és nem eszik mást, mint zöldségeket, némi halat meg egy kis gyümölcsöt” – mondta a névtelenséget kérő bennfentes. Majd hozzátette: mivel nagyon kitartó, az eredmény sem maradt el. Barátai viszont aggódnak, hogy étkezési zavar is kialakulhatott nála, hiszen alig eszik valamit, az edzések során viszont nem kíméli magát.

Selena korábban már megnyugtatott mindenkit, hogy minden rendben van vele, pedig a látszat nem ezt mutatta: 2014-ben kórházi segítséget is kellett kérnie. Egyesek szerint azért, mert képtelen volt függőségeivel egyedül leszámolni, mások viszont úgy gondolták, stressz és kimerültség miatt kellett rehabra mennie.

Azt nem tudjuk, hogy akkor étkezési zavarokról esett-e szó közte és orvosai közt, de arról mi is írtunk korábban, hogy voltak problémái a helytelen táplálkozás miatt. Azt ő maga is elismerte: olykor csak egy szelet csokit tud felkapni, annyi a dolga. Előfordult vele, hogy napközben rosszul érezte magát, de az is, hogy felszaladt rá pár kiló.

Egy másik interjúban viszont arról beszélt, hogy szereti a napjait anyukája omlettjével kezdeni, amibe gomba, hagyma és sajt is kerül. Ez tápláló, finom, és egész délelőttre feltölti őt energiával. Ebédre általában egy szelet húst eszik, például pulykát vagy csirkemellet, vacsorára pedig szívesen választ olasz ételt, mondjuk egy adag lasagnát.

A főétkezések között viszont korábban gyakran nem tudta fékezni magát, és olykor csokival, cukorkákkal vagy savanyú uborkával tömte tele a bendőjét. Ez elég messze áll a kiegyensúlyozott diétától, amivel azóta már megismerkedett. Nem mindig tudta magát ehhez tartani, de azért igyekezett.

Régebben Selena edzőtermi mozgással és tánccal hozta formába magát egy-egy forgatás vagy fellépés előtt, a színpadi produkciókhoz szükséges kondit pedig kardió-gyakorlatokkal tudta elérni, például még több futással, úszással vagy biciklizéssel, amiket a fogyás elősegítése érdekében is valószínűleg rendszeresen végzett.

Fotó: Eonline, Daily Mail


További cikkeink a témában

Kövess Facebook-on!
X