Főoldal > AKTUÁLIS > Natalie Portman ismét kisbabát vár

Natalie Portman ismét kisbabát vár

babagyermekNatalie Portmanszínésznőterhességvárandósság
0

Írta:

Az Oscar-díjas színésznőnek egy szót sem kellett szólnia.

Sokszor a tettek többet mondanak ezer szónál – valószínűleg így volt ezzel Natalie Portman is, aki szeptember 8-án a Velencei Filmfesztiválon „jelentette be”, hogy második kisbabáját várja. Ehhez egyetlen szót sem kellett szólnia, elég volt egy hófehér, testhez simuló Dior ruhát választania a jeles napon, amiben szépen látszott kerekedő babapocakja.

Arra pedig már végképp senki sem emlékszik, mi volt a reklámozni kívánt film címe (Planetarium – a szerk), és arra sem, hogy a kismamaként is tündöklően szép Natalie-n kívül kik voltak még ott.

Persze szépsége mellett egészsége megőrzéséért is sokat tesz. A 35 éves világsztár tányérjára leggyakrabban friss bio zöldségek és gyümölcsök, szójatermékek, teljes kiőrlésű gabonafélék, valamint dió- és mogyorófélék kerülnek, de néha fogyaszt sajtokat és tejtermékeket is. Húsféléket és halat egyáltalán nem eszik, mivel annyira szereti az állatokat, hogy teljesen elképzelhetetlennek tartja egy-egy szelet hús elfogyasztását.

Napi több, kisebb étkezést iktat be, és az asztalnál figyel arra, hogy ne egye degeszre magát. Ha pedig megéhezik két étkezés közt, nem előre csomagolt ropogtatnivalókat vagy péksüteményeket, hanem friss gyümölcsöt, magvakat, mandulát vagy zöldségféléket rágcsál.

Az önfegyelméről is híres sztár elmondása szerint nem hisz a fogyókúrákban, A fekete hattyú című Oscar-díjas mozi kedvéért viszont kilenc kilót adott le: 2011-ben a Wellness Cafe is megírta, hogy Natalie alig evett, és a forgatáson olykor 16 órát dolgozott.

A világsztár nemcsak szerepére, hanem a kőkemény edzésekre is összpontosított. Bár gyermekkorában balettozott, 27 évesen el kellett kezdenie elölről a balettozást. A mozdulatokat végül olyan jól sikerült elsajátítania, hogy egy külföldi lap által megkérdezett balett-táncos szerint Natalie és egy balettművész produkciója közt a különbséget csak a profi táncosok veszik észre.

A felkészülést úszással egészítette ki, amivel úgy érezte, nemcsak a mozgás örömét, hanem a kikapcsolódást is biztosítja önmaga számára – elsősorban mert ez a sport egyik kedvenc hobbijára, a búvárkodásra emlékeztette őt.

A színésznő egyébként mindig nemet mond az alkoholra és a dohányzásra is, de a rendszeres mozgásra nem – és jól is teszi. Natalie évek óta a jóga elkötelezett híve, ami testének és lelkének is jót tesz, emellett elűzi a stresszt a sztár mindennapjaiból.

Fotó: US magazine


További cikkeink a témában

Kövess Facebook-on!
X