Főoldal > AKTUÁLIS > Így hozza össze az embereket a kávé

Így hozza össze az embereket a kávé

italkávékoffeinkultúra
0

Írta:

10+1 érdekesség a kávé világnapjára

A kávé világnapján nem csupán egy trópusi vidékeken őshonos cserjét vagy egy kesernyés ízű, apró, barna színű babot ünneplünk. Sőt, a kávé több mint egy jóízű, gőzölgő ital vagy üzembiztos reggeli ébresztő. Ugyanis számos pozitív élettani hatása mellett jelentős a társadalmi szerepe is. A kávéfogyasztás kultúrája végigkíséri az elmúlt néhány évszázad történelmét, baráti beszélgetések, romantikus randevúk és fontos üzleti tárgyalások szinte nélkülözhetetlen résztvevője. A NESCAFÉ összegyűjtött néhány fontos momentumot a kávé kultúraformáló szerepéről.

  1. A kávéfogyasztás kultúrája a 11. században jelenik meg. Az első említések Abesszíniából származnak, ahol még ma is vadon nő a kávécserje. Az arabokat tartjuk a fekete kávé első fogyasztóinak, és elterjedése nagyban összefüggött az iszlám vallással. Minthogy tilos volt a borivás, a kávé, mint élvezeti cikk, kiemelkedő szerephez jutott.
  2. A kávékultúra a 14. században jelent meg Törökországban, itt létesültek az első kávéházak is. Nyugat-Európában a kávéházak hamar a társadalmi élet központjaivá váltak. A 17-18. századi Angliában a kávéházak írók, művészek találkozóhelyei lettek, de kereskedelmi megállapodások is köttettek egy csésze feketekávé mellett, sőt a politikai diskurzus fontos színterei lettek. A 16. századi Mekkában éppen az utóbbi miatt tiltották be a kávézókat.
  3. 19. és a 20. század fordulóján Párizsban volt a legélénkebb a kávéházi élet: itt adtak egymásnak találkozót olyan festők és költők, mint Pablo Picasso vagy Guillaume Apollinaire. Később Jean-Paul Sartre és Simone de Beauvoir tették híressé a ma is látogatható Les Deux Magots nevű létesítményt.
  4. A kávé és a beszélgetés annyira összefonódtak, hogy a televíziós talk showkban is állandó tárgy a műsorvezető asztalán megtalálható bögre. De a televízióban, a filmekben és a képregényekben is gyakran kap ikonikus szerepet a kávé, a kávékultúra. A Daily Mail szerint Írországban az amerikai szituációs vígjátéksorozat, a Jóbarátok lendítette fel a kávékultúrát, mert a fiatalok alkohol helyett egy csésze kávé mellett akarták megbeszélni egymással a dolgaikat, ahogy azt Chandler, Monica, Phoebe és a többiek tették a sorozatbeli Central Perkben. De az amerikai rendőrök filmbéli ábrázolásának is része, hogy fánkot esznek és kávét isznak, amikor befut hozzájuk a hívás a központból…
  5. Számos írótól, művésztől maradtak fenn idézetek a kávéval kapcsolatban. David Lynch, a kultikus Twin Peaks sorozat atyja szerint „Egy rossz kávé is jobb, mint ha egyáltalán nincsen kávé”. Louisa May Alcott, a Kisasszonyok szerzője pedig szerényen azt hangsúlyozta, hogy „A bókoknál is szívesebben fogadnék egy csésze kávét”.
  6. Míg volumenben az Egyesült Államokban fogy a legtöbb kávé, az egy főre jutó kávéfogyasztás Észak-Európában, a skandináv országokban a legmagasabb. Egy finn közel négyszer annyi kávét iszik meg egy évben, mint egy magyar.Coffee beans and wooden scoop filling entire image, Image: 43385279, License: Royalty-free, Restrictions: , Model Release: no, Credit line: Profimedia, imageBROKER
  7. A kávéfogyasztás kultúrája országonként, generációnként és napszakonként is változik. Az otthon főzött reggeli és uzsonna mellé tálalt kávé éppúgy része, mint a papírpoharas, elviteles, vagy a barátnőkkel, kártyázás mellett szürcsölt fekete.
  8. A kávéházi kultúrához társult az 1990-es években, az internet széles körű elterjedésekor a világhálóhoz való hozzáférés, így jöttek létre az internetkávéházak, amelyek ugyanúgy a kapcsolattartás helyszíneivé váltak, csak a kapcsolattartás kifejezés telt meg új jelentéssel.
  9. A kávé világnapja alkalmából különleges globális, közösségi kávézást szervez a NESCAFÉ, amelyen bárki részt vehet, aki a #goodmorningworld és a #hungary hashtaggel október 1-én reggelig videót tölt fel a Facebookra. A filmen egy ikonikus piros NESCAFÉ-bögrét kell átvenni, majd továbbadni a képből, és hamarosan az egész világ előtt bemutatkozhat.
  10. A kávéházi kultúra 21. századi, újabb fellendülésének oka, hogy egyre gyakoribbak az egyszemélyes háztartások – állítja A magam útján című könyvében Eric Klinenberg. A szinglik szívesen találkoznak barátaikkal az otthonuktól nem túl messze eső kávéházakban, hogy megosszák egymással örömüket, bánatukat.

+1   A baráti kávézások élménye kávéház, sőt kávégép nélkül is megteremthető az instant kávé segítségével. Az 1930-as években a brazil kormány a Nestlét kérte fel, hogy segítsen egy olyan technológiát kidolgozni, amellyel hasznosítani lehet a többlettermelésből származó kávémennyiséget, megőrizve annak minőségét és biztosítva hosszú eltarthatóságát. Az azonnal oldódó kávégranulátum 100 százalékig kávé, csupán a vizet vonták ki belőle. Így kezdődött a Nescafé, a világ első azonnal oldódó kávéjának története.

Forrás: Uniomedia


További cikkeink a témában

Kövess Facebook-on!
X