Főoldal > aktualis > Így marad szuperszexi Köböl Anita műsorvezető

Így marad szuperszexi Köböl Anita műsorvezető

alakegészségKöböl Anitamozgásműsorvezetőszépség
0 0

Írta:

Köböl Anita maga a megtestesült egyensúly. Boldog, szerelmes és egészséges. Igaz, a TV2 Red Carpet című műsor háziasszonya mindegyikért tesz is, mert se mozgás, se egészséges étkezés nélkül nem tudna úgy létezni, ahogy most.

Anita már gyerekkorában megtanulta, hogy a sport nem csak egy pár hónapnyi elfoglaltság, hanem egy örökre szóló életforma. Kevés olyan sportág van, amit ne próbált volna még ki: úszott, röplabdázott, step aerobikozott, kangoozott, de a jóga sem kerülte el a figyelmét. Nem olyan rég rátalált az igaz szerelem, és ez megváltoztatta az életét.

„Belekerültem abba a helyzetbe, hogy a párkapcsolatot össze kellett egyeztettem a „régi” életemmel. A két órás edzések eltűntek a mindennapjaimból. Most nem az van, hogy lemegyek reggel és edzek egy órát, majd szaunázok ugyanennyit, ezeknek vége! Három hónap telt el a kapcsolatunk kezdete óta, amikor azt tapasztaltam, hogy feszült vagyok a mozgás hiánya miatt. El is határoztam, hogy bokszolni fogok, de más segítséget is kaptam. A párom testnevelő tanár, így nem is lett volna indokolt, ha nem szerepel a napjainkban a sport” – meséli a műsorvezető, aki elárulta azt is, hogy most aktív délutánjaik vannak.

„Tollaslabdázunk, pingpongozunk és az edzést a panel lépcsőházában folytatom. Hatásos, és kemény, mikor kombinálva van, hogy négy emeletet kell lefutnom, majd páros lábon ugrálni, aztán vissza. Nemrég lett egy kiskutyánk is. Egy 11 hetes magyar vizsla, akivel szintén lejárok futni. Igaz, ő most még nem annyira bírja a tempót, de azt hiszem, ez hamarosan változni fog” – mondja nevetve Anita.

„Ha valaki elindul ezen az úton, és elkezd mozogni, akkor nem kifogásokat kell keresni. Engem is évek óta a lendület vitt előre. Hogy lehet küzdeni. A monotonitást nem bírom. Néztem az olimpiát, és eszembe is jutott, hogy ezek a sportolók mennyi munkát, mennyi évet tesznek ebbe bele. Nekem kell a változatosság, hogy mindig másban próbáljam ki magam, és az erőmet. Nem szeretek unatkozni” – teszi hozzá az egykori modell, aki természetesen az étkezésre is nagyon odafigyel.

„Sok zöldséget, gyümölcsöt fogyasztok, imádok a konyhában tevékenykedni. Pár éve derült ki, hogy laktózintolarenciám van, azóta hatalmas öröm, ha találok olyan túró rudit, amit én is megehetek. Nem vagyok álszent, egy-egy fagyi nekem is lecsúszik, de szeretem az egészséges dolgokat, szívesen fogyasztom a cukkinit, a répát, vagy bármelyik, más zöldséget, és fontos az is, hogy minőségi alapanyagok legyenek.”

Fotó: TV2/Bársony Bence
Haj: Hajas László
Stylist: Frank Patrícia


További cikkeink a témában

Kövess Facebook-on!
X