Főoldal > AKTUÁLIS > Naomi Campbell áttetsző, extra mini ruhában mutatta meg magát

Naomi Campbell áttetsző, extra mini ruhában mutatta meg magát

alakNaomi Campbellruhaszépségszupermodelltest
0

Írta:

A szupermodell így mutatta meg a világnak „végtelen” lábait.

Naomi Campbell a Versace júliusi, párizsi divatshow-ján nem lépett kifutóra, de ez még nem jelentett egyet számára azzal, hogy a háttérben kellett volna maradnia – sőt, a 46 éves szupermodell talán éppen abban látott kihívást, hogyan érhetné el azt, hogy a vendégek közt is ő legyen az egyik legfeltűnőbb (akiről így mindenképp írni fognak a lapok).

Így hát gondolt egyet, egy igen merészet, és egy extra mini, helyenként áttetsző ruhácskában jelent meg a divatbemutatón. Be is jött, amit szeretett volna: minden tekintet és minden fényképezőgép rá szegeződött.

Te mit gondolsz, vajon a heves természetéről is híres modell öltözködhetne egy kicsit visszafogottabban és a korának megfelelőbben? Vagy azokkal értesz egyet, akik úgy vélik, a bombatestű Naomi jól teszi, hogy nem takargatja magát?

Az mindenesetre tény, hogy tényleg istenien néz ki, de vonalaiért a szupermodell meg is dolgozik. Hiszen bármilyen jó az anyagcseréje, meg a génjei, azért ezt az alakot – ahogy mondani szokás – senkinek nem adják ingyen.

Személyi edzőjével korábban heti négy alkalommal sportolt, amit 2013 nyarán történt szakítása után heti ötre emelt. Kardiózással, súlyzós gyakorlatokkal, majd csaknem egy órányi kick-box-szal űzte el a stresszt és a szomorúságot ötéves kapcsolata lezárása után. Elmondása szerint a sport is sokat segített neki abban, hogy nem sokkal a szakítás után már úgy érezze, ismét egyenesbe kerül lelkileg.

Naomi egyébként az étkezésre is odafigyel. Mindig sok vizet iszik, étrendjébe sok gyümölcsöt, zöldséget, halat és tojást iktat be. A szénhidrátokat kerüli, viszont a diétás kólának és az ananásznak nem tud ellenállni.

A kilók ritkán szaladnak fel rá, de ha mégis így történne, gyorsan megszabadul tőlük a juharszirup diétát alkalmazva. Néhány napig csak víz, citromlé, juharszirup és cayenne-i bors elegyét fogyasztja, ami felpörgeti az anyagcserét, és turbó fokozatra állítja a fogyást.

Sokak szerint ez a diéta nemcsak egészségtelen, hanem veszélyes is: az elégtelen vitamin- és ásványi anyag bevitel és a drasztikus kalóriacsökkentés után bárki élettelenné és teljesen lehangolttá válhat, sőt, rossz közérzet vagy rosszullét is előfordulhat. Naomi ezért a lehető legritkábban igyekszik ehhez a drasztikus módszerhez folyamodni, de alakját elnézve nincs is erre szüksége.

Fotó: Daily Mail


További cikkeink a témában

Kövess Facebook-on!
X