Főoldal > AKTUÁLIS > Új hősökkel folytatódik a McDonald’s olvasás-népszerűsítő programja

Új hősökkel folytatódik a McDonald’s olvasás-népszerűsítő programja

gyerekkönyvolvasásprogram
0

Írta:

Dóri és Marci mellett jön Pom Pom, Süsü, Mirr-Murr és a többiek

Idén új elemmel bővül a McDonald’s olvasás-népszerűsítő programja; a nyári szünidő alatt a hálózat kiválasztott éttermeiben meseolvasással és a mesék világát megelevenítő kreatív foglalkozásokkal is várják a legkisebbeket. Az idén 80 éves, Kossuth-díjas, József Attila- és Prima Primissima díjas író, költő Csukás István védnökségével indított program ideje alatt az étteremlánc nagysikerű labirintus-történetének hősei, Dóri és Marci mellett olyan felejthetetlen mesealakokkal is találkozhatunk, mint Pom-pom, Süsü, vagy Mirr-Murr.

A McDonald’s éttermekben június 17-től a Happy Meal menü vásárlói a fiatal szerzőpáros, Mán-Várhegyi Réka író és Timkó Bíbor grafikus alkotását, a „Dóri és Marci nyomoz” című könyvet kapják ajándékba, július és augusztus folyamán pedig kiválasztott helyszíneken fiatal színművészek ebből az izgalmas könyvből és Csukás István felejthetetlen műveiből olvasnak fel a gyermekeknek. A programmal a McDonald’s célja, hogy az éttermekbe látogató családoknak örömteli közös pillanatokat szerezzen, és a szülőket segítse abban a törekvésükben, hogy gyermekeiket a könyvek, az olvasás szeretetére neveljék.

„Családi étteremként küldetésünknek tartjuk, hogy családok számára fontos ügyeket, mint amilyen az olvasás népszerűsítése is, a saját eszközeinkkel támogassunk – mondta el Szabolcsi Vera, a McDonald’s marketing vezetője. – bízunk abban, hogy 2012-ben indult könyvprogramunk a továbbiakban is a közös felfedezés, a közös történetalkotás és mesélés örömét nyújtja majd a szülők és a gyermekek számára.”

Az európai McDonald’s az északi régióban sikeres helyi kezdeményezések után 2012-ben indította el 38 országra kiterjedő olvasás-népszerűsítő programját. Ennek keretében a Happy Meal menüben minden évben időszakosan játék helyett könyvet ajándékoz a vendégeknek. Az első évben több mint 32 millió könyv került így a gyermekekhez és családjaikhoz, azóta pedig ez a mennyiség már meghaladja a 120 milliót. A program második évétől ezen felül valamennyi Happy Meal menühöz egy ingyenesen letölthető elektronikus könyv is jár. A HappyStudio.com weboldal, amely már okostelefonos alkalmazásokon keresztül is elérhető, az e-könyvek mellett ingyenes játékokat is kínál a gyerekek és szülők közös időtöltéséhez. Az oldalon folyamatosan bővül a magyar nyelvű interaktív digitális könyvek köre is.

Magyarországon 2014-ben az első két év pozitív visszajelzésein felbátorodva a McDonald’s felkérésére Mán-Várhegyi Réka író és Timkó Bíbor grafikus kifejezetten a hazai étteremlánc vendégei számára alkotta meg Dóri és Marci történetét. A „Dóri és Marci nyomoz” a 6-10 éves korosztálynak szól. A könyv úgynevezett labirintus-történet, vagyis az olvasók a meseszövés csomópontjainál maguk dönthetik el, milyen irányban folytatódjanak a kalandok, és a választásuktól függően többféle befejezés is lehetséges. Ez a felépítés a történet közös, gyermeket és szülőt párbeszédbe bonyolító feldolgozására csábít, ami az olvasás szakértői szerint nagyon fontos mozzanat az olvasóvá válásban.

Az olvasás-népszerűsítő program idén új elemmel gazdagodik. A szünidő alatt egyes McDonald’s éttermek az olvasással való ismerkedés helyszínévé válnak a lánc legkisebb vendégei számára. A programban részt vesz a hazai meseírás élő klasszikusa, Csukás István is, akinek nevéhez olyan nemzedékek óta feledhetetlen mesealakok fűződnek, mint Mirr-Murr, Pom-Pom, Süsü, a sárkány, vagy Bagaméri, az elátkozott fagylaltos. A nyár folyamán kiválasztott budapesti és vidéki éttermekben Csukás mesékből olvasnak fel részleteket fiatal színészek.

„A mese segíti a gyermeket a világ megismerésében, megértésében – mondta Csukás István a program nyitó eseményén az óbudai McDonald’s étteremben. – Mese nélkül nincs is gyerekkor. Ezért a magam részéről mindig örülök, ha az olvasás népszerűsítésében részt vehetek. Szívesen mondtam igent a McDonald’s felkérésére is, hiszen a családok körében népszerű étteremlánc programja sok kisgyermekhez viheti még közelebb a csodálatos világot, amit mesének hívunk.”

A mesék csodálatos világának életre keltését a felolvasásokat kísérő kézműves foglalkozások segítik, amelyek keretében a gyerekek mesetérképet és mesekártyákat készíthetnek a „Dóri és Marci nyomoz” című könyv főszereplőiről, kifesthetik a történetben több helyen is felbukkanó dínó figurákat, vagy akár titkos levelek megfejtésében is segédkezhetnek.

Az első esemény időpontja: 2016. július 2. 10:00 – 15:00

Helyszíne: McDonald’s Óbuda Étterem (galéria),

Budapest III. ker. Vörösvári út 52-54.

A programsorozat további időpontjairól és helyszíneiről az érdeklődők június 20-tól a  www.mcdonalds.hu weboldalon tájékozódhatnak.


További cikkeink a témában

Kövess Facebook-on!
X