Főoldal > AKTUÁLIS > A Placebo világ körüli turnéval ünnepli 20 éves jubileumát

A Placebo világ körüli turnéval ünnepli 20 éves jubileumát

koncertPlaceboturnézenekar
0

Írta:

A híres zenekar Magyarországra is eljön!

A Placebo zenekar októberben világkörüli turnéba kezd, hogy megünnepelje óriási sikerű debütáló albumuk megjelenésének 20 éves évfordulóját. A koncertsorozat hazánkat is érinti, a csapat 2016. november 11-én ad koncertet a BudapestArénában!

A 20 Years of Placebo elnevezésű turné október 13-án indul Dániában, és az első rész december 15-én ér véget a londoni Wembley Arénában. A további, 2017-es koncerteket később jelentik be.

A csapat ígérete szerint most a teljes repertoárjukból játszani fognak a turnén. Brian Molko szerint:

“Azt kell mondanom, hogy olyan dalokat is játszani fogunk, amelyekre már megesküdtem, hogy soha többé nem játszom el. Azt hiszem, most jött el az ideje, hogy tudatosan figyelembe vegyük, mit akarnak a rajongók hallani, hiszen ők nagyon türelmesek voltak velünk, amióta nem játszottuk a korai slágereinket. A 20 éves jubileumi turné pont megfelelő lesz erre. Ezt már elhatároztuk. Ez a turnét a rajongókért csináljuk, de persze számunkra is egy lehetőség, hogy újra felfedezzünk egy csomó régi dalt. Ezért ha látni akarsz bennünket, amint olyan dalokat játszunk mint a Pure Morning vagy a Nancy Boy, amiket lassan 10 éve nem adtunk elő és valószínűleg nem is fogunk a későbbeikben sem, akkor jobb, ha most eljössz valamelyik bulinkra! De természetesen meglepetésekkel is készülünk a turnén majd.”

A magyar koncertre március 18-án 10 órától vásárolhatók belépők a www.livenation.hu oldalon keresztül. 3 különböző ülőjegy, valamint sima állójegy lesz megvásárolható a budapesti bulira.

További információk:

www.placeboworld.co.uk
www.livenation.hu
www.ticketpro.hu

A turné első szakasza:

október 13. – DÁNIA, AARHUS TRAIN
október 14. – DÁNIA, KOPPENHÁGA, VEGA MAIN HALL
október 16. – NORVÉGIA, OSLO, SENTRUM SCENE
október 18. – SVÉDORSZÁG, STOCKHOLM CIRKUS
október 20. – FINNORSZÁG, HELSINKI, HARTWALL ARENA
október 22. – LITVÁNIA, RIGA ARENA
október 24. – OROSZORSZÁG, SZENTPÉTERVÁR, NEW ARENA
október 26. – OROSZORSZÁG, MOSZKVA, OLIMPIYSKIY
október 29. – LENGYELORSZÁG, VARSÓ, TORWAR
október 31. – NÉMETORSZÁG, HAMBURG, BARCLAYCARD ARENA
november 2. – NÉMETORSZÁG, KÖLN, LANXESS ARENA
november 4. – NÉMETORSZÁG, MÜNCHEN, OLYMPIAHALLE
november 5. – NÉMETORSZÁG, LIPCSE, LEIPZIG ARENA
november 7. – NÉMETORSZÁG, BERLIN, MERCEDES-BENZ ARENA
november 8. – CSEHORSZÁG, PRÁGA, FORUM KARLIN
november 10. – HORVÁTORSZÁG, ZÁGRÁB, CIBONA HALL
november 11. – MAGYARORSZÁG, BUDAPEST ARÉNA
november 13. – AUSZTRIA, BÉCS, STADTHALLE
november 15. – OLASZORSZÁG, MILÁNÓ, MEDIOLANUM FORUM
november 16. – SVÁJC, ZÜRICH, HALLENSTADION
november 18. – FRANCIAORSZÁG, LILLE ZENITH
november 19. – BELGIUM, ANTWERPEN, SPORTPALEIS
november 21. – HOLLANDIA, AMSZTERDAM, ZIGGO DOME
november 23. – NÉMETORSZÁG, FRANKFURT, FESTHALLE
november 24. – NÉMETORSZÁG, STUTTGART, SCHLEYERHALLE
november 26. – FRANCIAORSZÁG, AMNEVILLE GALAXIE
november 28. – FRANCIAORSZÁG, NANTES, ZENITH METROPOLE
november 29. – FRANCIAORSZÁG, PÁRIZS, ACCORHOTELS ARENA
december 2. – UK, GLASGOW, SSE HYDRO
december 3. – UK, LEEDS, FIRST DIRECT ARENA
december 5. – UK, MANCHESTER ARENA
december 6. – UK, NOTTINGHAM, MOTORPOINT ARENA
december 8. – UK, BIRMINGHAM, BARCLAYCARD ARENA
december 10. – ÍRORSZÁG, DUBLIN, 3ARENA
december 12. – UK, NEWPORT CENTRE
december 14. – UK, BRIGHTON CENTRE
december 15. – UK, LONDON, SSE WEMBLEY ARENA

Fotó: Profimedia – Red Dot


További cikkeink a témában

Kövess Facebook-on!
X