Főoldal > AKTUÁLIS > Ellie Goulding teljesen átlátszó melltartóban pózolt

Ellie Goulding teljesen átlátszó melltartóban pózolt

Ellie Gouldingénekesnőfutáskoncertmelltartó
0

Írta:

Az énekesnő szó szerint semmit sem takargatott.

Ellie Goulding nem szégyellős, és ezt be is bizonyította, amikor antwerpeni koncertje előtt egy merész fotót osztott meg magáról Instagramon. A képen egy fekete nadrágot és szőrös kabátot visel, ami alatt csak egy melltartó van rajta, de az semmit sem takar, mivel átlátszó anyagból készült.

A 29 éves sztár kihívó fotóját cikkünk születéséig 160 ezren kedvelték a népszerű fotómegosztó közösségi oldalon, de persze vannak, akiknek ez sem tetszik. A rossz nyelvek szerint Ellie talán csak azért posztolt ilyen képet, mert még több figyelmet szeretne kapni Delirium nevű turnéja kapcsán (amiről úgy tudjuk, egyébként teltházas koncerteket hozott).

Megint mások pedig azt vélik tudni, hogy szerelmét, Dougie Poyntert szeretné egy kicsit féltékennyé tenni, akivel már évek óta jár. A pár az utóbbi időben eltávolodott egymástól, sőt, decemberben egy mosolyszünetre külön is váltak útjaik, de aztán visszataláltak egymáshoz.

Ellie viszont állítólag még mindig nem teljesen elégedett, hiszen barátja Los Angelesben rendezkedett be, nemrég kezdett színészi karriert építeni, ezért elég kevés időt tudnak együtt tölteni (találkozásaik száma pedig a turné miatt szintén minimálisra esett vissza).

Talán azt akarja tudatni Dougie-val, hogy ha nem tesz semmit érte, lesznek olyan pasik, akik két kézzel kapnak utána? Nem tudjuk. Mindenesetre az tény, hogy Ellie bombaformában van – aki a keblei után a hasizmait is megpillantja, az láthatja, hogy az énekesnő nem kevés időt tölthet edzéssel mostanság.

Ellie korábban azt nyilatkozta, hogy gyerekként rengeteg finomított élelmiszert evett, és kicsit sem érdekelte, hogy volt rajta némi súlyfelesleg. Később viszont megelégelte a pluszkilókat, és mind a rendszeres sport, mind egy új étrend is az élete részévé vált.

Ellie a vegán étrend lelkes követője, melynek értelmében semmilyen állati eredetű élelmiszert nem fogyaszt, és ez a diéta szerinte ahhoz is hozzájárul, hogy a „kritikus” testtájairól gyorsabban távozott a zsír, illetve ez tovább marad távol.

Szerintünk viszont ezt nagyobb részben köszönheti annak, hogy az étkezésre való odafigyelés mellett rendszeresen sportol is. Futni nagyon szeret, amire korábban rendszeresen hívta rajongóit is.

„Egyszer csak arra ébredtem, hogy futni szeretnék. Mint Forrest Gump. Azóta csinálom, és ez tényleg nagy szerelem az életemben” – nyilatkozta. Elhivatottságát mutatta, hogy 2013-ban már a negyedik New York félmaratonját teljesítette, méghozzá nem is rossz idővel: kicsit több mint egy óra negyven perc alatt.

A híresség a futást jóga- és capoeira órákkal egészíti ki. Emellett bokszol, jógázik, gimnasztikázik, és persze táncol, ami a színpadon nélkülözhetetlen show-elem is számára. „Élek, tehát edzenem kell. A kettő összefügg nálam egymással, mint mondjuk a légzés és a létezés” – magyarázta elhivatottságát egy korábban készült interjúban.

Fotó: Daily Mail


További cikkeink a témában

Kövess Facebook-on!
X