Főoldal > AKTUÁLIS > Cara Delevingne teljesen átlátszó felsőben mutatkozott

Cara Delevingne teljesen átlátszó felsőben mutatkozott

átlátszó felsőCara DeLevingnemellruhaszupermodell
0

Írta:

Ismételten minden tekintet a szupermodellre szegeződött, nem véletlenül!

A párizsi Grand Palais-ben megrendezett Chanel divatbemutató szerintünk biztosan nemcsak azért marad emlékezetes mindenki számára, mert végre megcsodálhattuk Karl Lagerfeld legújabb kreációit, és a helyszínt is környezetbaráttá alakították az eseményre, hanem Cara Delevingne miatt is, aki egy teljesen átlátszó felsőben érkezett a rendezvényre.

Cara persze nem volt udvariatlan, és nem mutatott többet magából a még elfogadhatónál, ugyanis a felsője mellrészénél volt azért némi takarás, másfelől pedig kabátkájával és imádnivaló kutyusával, Leóval is eltakarta a melleit.

Sokak szerint nagyon is vékony most a 23 éves modell, mások viszont úgy látják, hogy jó úton jár, hiszen az egészsége megőrzése egyre fontosabb számára. Megint mások korábban azt kérdezték magukban, hogy hol van már az a lány, aki korábban azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy a Victoria’s Secret egyik korábbi divatbemutatója előtt gyorséttermi kosztot ebédelt és pizzát vacsorázott – ez a rajongók szemében nehezen egyeztethető össze egy modell imidzsével.

Carán manapság már tényleg az látszik, hogy tesz alakja megőrzéséért, komolyabban veszi az egészséges étrendet, és persze sportol is rendszeresen. De továbbra is laza lány maradt, aki semmit sem csinál görcsösen. Igyekszik egészségesen táplálkozni, de nem akad ki, ha épp nem úgy alakulnak a dolgok.

„Ha több lehetőségem van, a kevesebb kalóriatartalmú ételt választom, például csokis keksz helyett gyümölcsszeleteket, sült krumpli helyett pedig salátát eszem” – árulta el egy interjúban Karl Lagerfeld egyik első számú múzsája.

És bár elfoglaltságai mellett a sportra nincs mindennap ideje, azért arra ügyel, hogy a mozgást az élete részévé tegye. Erre azt mondja, elsősorban azért van szüksége, hogy mindig ilyen fitt és energikus maradhasson, illetve, hogy hatékonyan felvegye a küzdelmet az életmódjával járó stresszel.

Cara egyik kedvenc mozgásformája a kick-box, ami egész testét átmozgatja, és abban is segít neki, hogy leadja rengeteg energiáját. Úgy érzi, ezt a dobolás és az éneklés is segít neki elérni – a zenét annyira szereti, hogy saját lemezcég alapításán is elgondolkodott már, de színésznői babérokra is szeretne törni. Vajon a film és a zene világában is olyan sikeres lesz, mint modellként?

Fotó: Daily Mail


További cikkeink a témában

Kövess Facebook-on!
X