Főoldal > AKTUÁLIS > Kylie Minogue divatos Piroska lett

Kylie Minogue divatos Piroska lett

énekesnőKylie Minoguesztár
0

Írta:

Az énekesnő egy egyszerű, utcai szettben is tündökölt.

A napra lehetett nézni, de Kylie Minogue-ra nem, olyan ragyogóan nézett ki, amikor nemrég egy rádiós felvétel előtt kapták őt lencsevégre Londonban. Érdekes, hogy a világsztár semmi kihívót vagy kivágottat nem viselt, sőt, tetőtől talpig fel volt öltözve, mégis mindenki elképesztően dögösnek találta őt.

Ennek egyik oka a lényéből eredő ragyogás, a másik pedig nyilvánvalóan az, hogy az „egyszerű és nagyszerű” jegyében tökéletes szettet válogatott össze magának, amiben piros szövetkabátja kapta a legnagyobb hangsúlyt.

Egyesek szerint egy ilyen feltűnő, minőségi darab már elég ahhoz, hogy szettünket feldobjuk, sőt, a figyelem középpontjába kerüljünk vele, mások viszont úgy érzik, ehhez a viselőjének személyisége is kell. Abban viszont a többség egyetért, hogy Kylie nagyon is divatos Piroska volt ebben a kabátban.

Azt sem lehet vitatni, hogy a világsztár nem tűnik 47 évesnek, pedig annyi. Illetve, hogy vékony alakját továbbra is szépen őrzi. Korábban is többször hangsúlyozta, hogy szeretne sokáig egészségesen, fitten, kiegyensúlyozottan és boldogan élni, ennek érdekében mindent megtesz az egészséges táplálkozásért és a rendszeres sportért.

Gyakran nincs ideje hosszú edzésekre, de néhány éve megismerte a Power Plate-et, ami nélkül ma már úgy gondolja, nem tudna élni. „Egy rövid, de intenzív edzés is úgy megdolgoztat, hogy utána csak pihegek. Egyszerűen imádom” – árulta el.

Bár odafigyel arra, mit eszik és mikor, egy dologra mindig törekszik: arra, hogy lehetőleg ne kelljen kihagynia a vacsorát. Úgy véli, ez nemcsak azért jó, mert üres gyomorral nem tudna elaludni, hanem azért is, mert ilyenkor van ideje egy kicsit lazítani, nyugodtan enni, majd az egész napját átgondolni.

Szabadidejében új inspirációkat keres, például barátaival beszélget, rádiót hallgat, vagy olvasással kapcsolódik ki. Egyik kedvence Milan Kundera Halhatatlanság című műve, amely egyetlen mozdulatból születik, egy nő hanyag gesztusából az úszástanára felé.

„A turkálók, piacok is mindig inspirálnak, és persze imádok vásárolni – ilyenkor még az a tudat is olyan jó, hogy nem költöttem sokat, hiszen elég jó áron tudom beszerezni a szuper holmikat” – mondta korábban.

A szexi világsztár tehát korántsem tartozik azon hírességek közé, akik csak és kizárólag drága dizájnercuccokban szeretnek parádézni. Egyik kedvence például az az aranyszínű sort, amit a Spinning Around videoklipjében viselt – ezt fél fontért vásárolta egy londoni piacon.

De vajon miért nem ráncos az arca 47 évesen? A rossz nyelvek szerint Kylie a botox nagy rajongója, de ő azt mondja, szépségtrükkje egy-két üvegcsényi hajolaj és egy kis Pond’s arckrém. Szerintünk viszont a kettő között lehet az igazság: lehet, hogy nem botoxol (vagy már nem), de az biztos, hogy valamiféle kozmetikai kezelésre szüksége lehet ahhoz, hogy bőre 47 évesen is ilyen ragyogó és ráncmentes lehessen. Akármi is az igazság, az énekesnő most is elképesztően jól néz ki.

Fotó: Daily Mail


További cikkeink a témában

Kövess Facebook-on!
X