Főoldal > AKTUÁLIS > A hét wellness pasija: Jamie Bell

A hét wellness pasija: Jamie Bell

Fantasztikus négyesfilmJamie Bellpasiszínészsztár
0

Írta: and

Honnan ismerheted? A 29 éves színészt korábban láthattad például a 2000-ben bemutatott Billy

Honnan ismerheted?

A 29 éves színészt korábban láthattad például a 2000-ben bemutatott Billy Elliotban, de szerepelt az Áramlat, az Elrabolva, a King Kong, a Hipervándor, az Ellenállók vagy A sas című mozikban, meg a TURN című sorozatban is. Most a Fantasztikus négyes Ben Grimmjeként láthatod a moziban.

Mitől olyan szívdöglesztő?

Karakteres arc, átható tekintet, brit akcentus… hát lehet ennek a srácnak ellenállni? Mi nem tudnánk. Főleg, mert nyilatkozatai alapján nekünk úgy tűnik, a külső mellett a belső értékek is rendben vannak nála: kedves, humoros, normális pasi, aki a mai napig nem tudta igazán megszokni Hollywood csillogó, sztároktól hemzsegő világát, ezért nem is szívesen tartózkodik ott.

jamie2.jpg ()
Tudtad róla?

Nemcsak a kardió- és súlyzós edzéseket iktatja be egy-egy szerepre való felkészülés során, hanem korábban egy férfiaknál szokatlan mozgásformát, a balettet is rendszeresen gyakorolta, emiatt osztálytársai folyton cikizték és Ballerina Boynak csúfolták. A táncok egyébként sem állnak távol tőle, sztepptáncban olyan jó volt korábban, hogy számos díjat is elnyert.

Csillagjegye: Halak

Családi állapota: a nőket illetően jó ízlése van: a hírek szerint filmbéli partnerével, Kate Mara-val randizik, volt felesége pedig nem más, mint a gyönyörű Evan Rachel Wood.

Fotó: Profimedia – Red Dot


További cikkeink a témában

Kövess Facebook-on!
X