Főoldal > AKTUÁLIS > Melltartó nélkül lépett utcára az Így jártam anyátokkal Robinja

Melltartó nélkül lépett utcára az Így jártam anyátokkal Robinja

anyababaCobbie SmuldersÍgy jártam anyátokkalmellmelltartópetefészekráksztárterhesség
0

Írta: and

A legtöbb kisgyerekes anyuka takargatja magát a szülés után, vagy legalábbis nem öltözik olyan d&ouml

A legtöbb kisgyerekes anyuka takargatja magát a szülés után, vagy legalábbis nem öltözik olyan dögösen, mint a baba (babák) előtt. Az Így jártam anyátokkal című sorozat Robinja, Cobie Smulders viszont mintha csak még dögösebb és lazább lenne, mióta második gyerkőce is a világra jött. Ezt bizonyítja az is, hogy nemrég egy felül áttetsző topban flangált New York City-ben, és a képeken az is jól látszik, hogy nem viselt melltartót.

Az nem is kérdés, hogy nem lehet egyszerű feladat számára a család és a munka összeegyeztetése, de addig-addig zsonglőrködik a teendőkkel és az időbeosztásával, hogy sikerül beépíteni mindennapjaiba a mozgást.

Ez pedig látszik is az alakján, amire olyan büszke lehet, hogy nemrég bevállalt egy félmeztelen címlapot, illetve további szexi képeket is a Women’s Health magazin számára. A 33 éves sztár a címlapon csupán egy aprócska famersortot visel, a magazinban pedig látható róla többek közt olyan kép is, melyen bugyiban pózol. Alakját elnézve nem is hittük el, hogy egyik gyermeke, Shaelyn még csak hatéves, a másik pedig alig hat hónapos. 

A színésznő mindig is komolyan figyelt a vonalaira, amihez még tinédzserként szokott hozzá, mivel modellkedett. Akkoriban számos fogyókárát kipróbált, de később rájött, hogy ezek hiába hoznak gyors eredményt (már amelyik…), egyikkel sem tud tartós sikereket elérni a fogyást illetően.

Ezért döntött úgy, hogy inkább egészségesen táplálkozik, és olykor egy kis kényeztetést engedélyez magának, de a mértéktartásról nem feledkezik meg. Hiába imádja az egészségtelenebb ételeket, például a sült krumplit és a sajtos makarónit, jól tudja, hogy ezeket nem eheti minden nap. Ám néha bűntudat nélkül megengedhet magának egy gyerekadagot ezekből az ételekből, főleg akkor, ha a bevitt kalóriatöbbletet gyorsan le is tudja mozogni.

cobiesm2.jpg ()

Az Így jártam anyátokkal Robinja egyébként egy interjúban elárulta, hogy a rendszeres sportra nem is annyira az elhízástól való félelmei miatt van szüksége, hanem egészségének megőrzése végett.

„Régóta járok pilates órákra, de ezt elsősorban nem azért csinálom, mert vékony akarok maradni, hanem azért, hogy 70 évesen se fájjon majd a gerincem. Az egészséges és fittségem még annál is sokkal fontosabb számomra, mint az, hogy hány kiló vagyok” – nyilatkozta.

A 173 cm magas sztárt egyébként azt is elárulta, még első gyermeke születése után, hogy a vonalait hogyan nyerte vissza olyan hamar. „Nem fogyókúráztam, mert szoptattam a babát, emellett pedig úgy érzem, a jó géneknek is köszönhetem, hogy nagyon gyorsan visszanyertem az alakom. Sokat nem híztam a várandósságom alatt, így nem is maradt rajtam sok felesleg a szülés után” – mondta.

Cobie második terhessége alatt sem hízott túl sokat, szóval valószínűnek tartjuk, hogy ugyanennek tulajdonítható a gyors fogyás – na meg annak, hogy rendszeresen mozog, és odafigyel a helyes étkezésre. Arra a kérdésre, hogy mivel kapcsolódik ki, és mi jelent számára kényeztetést, így felelt: „Egy jó vacsora. Igen, valami könnyű finomság, egy pohár bor és a férjem társasága a lehető legjobb, amit el tudok képzelni” – árulta el.

A szexi színésznő a Women’s Health-nek azt is elmesélte, hogy 25 éves korában mindkét petefészkében tumort találtak, a rák pedig a nyirokcsomóira is átterjedt. 5 éve tünetmentes, de elmondása szerint valószínűleg sosem érzi majd azt, hogy megszabadult a ráktól, de ezt a helyzetet igyekszik pozitív hozzáállásal kezelni.

Fotó: Daily Mail


További cikkeink a témában

Kövess Facebook-on!
X