Főoldal > AKTUÁLIS > Jennifer Lawrence nem szingli, sőt!

Jennifer Lawrence nem szingli, sőt!

Chris MartinColdplayJennifer Lawrencekapcsolatoscar-díjszakításszerelemszínésznősztár
0

Írta: and

Jennifer Lawrence-ről nemrég még azt hallottuk, hogy véget ért kapcsolata Chris Martinnal, de úgy tűnik, ez a h&

Jennifer Lawrence-ről nemrég még azt hallottuk, hogy véget ért kapcsolata Chris Martinnal, de úgy tűnik, ez a hír nem igaz. A 24 éves színésznő ugyanis többek egybehangzó állítása szerint a 38 éves zenésszel töltötte a július 4-ét New Yorkban, és nagyon boldognak tűntek együtt.

Mások pedig úgy tudják, a dolgok egyre komolyabbak köztük, és bizony felmerült az összeköltözés is: Jen már érdeklődve nézegette a New York-i lakásokat, mert a nem túl távoli jövőben szeretne vásárolni egy nagyobbat, ahol a Coldplay frontemberének gyerekei is saját szobát kaphatnának.

jenniferl2.jpg ()Azt nem tudjuk, hogy ebből mi a teljes igazság, sem pedig azt, hogy lánykérésre kerül-e a sor mostanság, de abban biztosak vagyunk: ha ez a két ember elhatározza, hogy kitart egymás mellett, akkor mi ennek örülünk, hiszen nagyon helyesek együtt.

Bár ismerőseik nem biztosak abban, hogy a korkülönbség és eltérő természetük miatt olyan tartós lesz a kapcsolat, mint Chris és exe, Gwyneth Paltrow házassága, de mások szerint épp az ellentétek teszik vibrálóan izgalmassá a pár minden együtt töltött percét.

Egy dolog biztos: a Coldplay énekesének bejön Jen, többek közt természetességét és nőiesen vékony vonalait is imádja. Jennifer büszke is lehet az alakjára, de szerencsére nem az a fajta lány, aki szándékosan és folyamatosan fogyókúrákkal kínozná magát, hogy pár kilóval vékonyabb lehessen: ebben a dologban sem szereti a kényszert és az erőltetettséget.

Korábban elmondta, hogy mindig rendesen eszik, mert éhesen képtelen lenne koncentrálni és dolgozni. Az egészséges falatok mellett olykor kedvez egy kicsit magának, és gyorskajával, pizzával vagy csokoládéval kényezteti magát.

„Ha van csoki a hotelszobámban lévő minibárban, azt mindig megeszem” – árulta el. Sőt elmondása szerint, ha ehhez egy kis tévézés is jöhet, például valami jó kis reality, akkor már majdnem tökéletes az esti kikapcsolódása.

Persze ahhoz, hogy ilyen csinos maradhasson, nem viheti túlzásba sem a pizzázást, sem a kanapén heverészést. Izzasztó edzések helyett viszont szívesebben megy sétálni, túrázni, vagy választ csapatsportokat – mivel két bátyja van, a fiús sportok sem állnak tőle távol. Régebben hokizott, baseballozott és kosárlabdázott is.

Tehetsége, humora, szépsége és nem utolsósorban csodás alakja miatt is választották őt egy külföldi magazin szavazásán a világ legszexibb nőjének, de hiába gondolja úgy a Földön több százezer lány és fiú, hogy Jennifer egyszerűen tökéletes, ő még sincs megelégedve magával.

„Nem szeretem a combomat, sem a narancsbőrömet. Emellett azt sem, hogy a fotókon és a filmvásznon általában úgy nézek ki, mintha fel lennék puffadva” – nyilatkozta korábban, amikor külseje és alakja volt a téma egy interjúban. Hát, nem tudjuk, ő milyen képeket lát saját magáról, de mi ilyesminek nyomát sem észleltük soha…

Fotó: Daily Mail


További cikkeink a témában

Kövess Facebook-on!
X