Főoldal > AKTUÁLIS > Száraz Dénes a színészet és a terepfutás szerelmese

Száraz Dénes a színészet és a terepfutás szerelmese

edzésfilmfutássorozatSzáraz Dénesszínészsztárterepfutástermészettúra
0

Írta: and

Száraz Dénes nemcsak a színpadon érzi elemében magát, hanem akkor is, ha futócipőt húz, &

Száraz Dénes nemcsak a színpadon érzi elemében magát, hanem akkor is, ha futócipőt húz, és éppen egy maratont kell lefutnia. A színész a terepfutásban töltődik fel igazán, mert a sport valódi szenvedély a számára.

Dénes tizenhárom éves kora óta színész akart lenni, míg sportolni a gimnáziumi évek alatt kezdett el. Így mondhatjuk, hogy a színpad előbb jött, mint a terep. Ám ma már egyik nélkül sem tudna létezni.

Honnan ismerheted?

A 36 éves színész játszott már Molnár Ferenc, Thomas Mann vagy éppen Moldova György darabokban, az országos ismertséget mégis egy sör-reklám hozta meg számára. A Színművészeti Egyetemen Máté Gábor és Horvai István osztályába végzett, 2003-ban. Azóta megfordult már – Budapesttől Debrecenig – jó pár színház színpadán. Azon szerencsések közé tartozik, akinek a Jóban Rosszban sorozat sem ártott a népszerűségének, hiszen karakterét visszakövetelték a nézők.

szarazdenes3.jpg ()

Mi köze a sporthoz?

Rendszeresen úszik, biciklizik és fut, a Salomon és a Suunto sportmárkák pedig “lecsaptak” rá, azóta a szponzorált versenyzőjük. Teljesített már félmaratont és maratont is, sőt több, extrémnek nevezhető kalandon – Ironman, ultra terepfutás – is túl van már. Dénesnél a színművészetis évek alatt háttérbe szorult a sport, de pár éve újra „egymásra találtak”.

„Azt látom, hogy egyre nagyobb jelentőséget kap az emberek életében a mozgás, az egészséges életmód, és ez mindenképpen jó dolog. A sport az én életemnek is nagy százalékát tölti ki. A szenvedélyemmé vált, segít túllendülni a nehézségeken, egyszerre tanít és lelkesít.” – vallja a színész, aki kipróbálta már a kézilabda, a karatét, de még az országúti kerékpározást is, ám a sífutást és a bázisugrást még csak szeretné megismerni.

Heti hat alkalommal sportol, pulzus-kontrollal és rendszeres EKG-ellenőrzéssel, hiszen az egészség az elsődleges szempont. Ha soknak érzi a mozgást, akkor sem ijed meg, kihagy pár napot, pihen egy kicsit, majd folytatja tovább.

szarazdenes2.jpg ()

Tudtad róla?

Dénes imádja a Tátrát. Néha fogja magát, felmegy egy menedékházba és két napig egyedül túrázik.


További cikkeink a témában

Kövess Facebook-on!
X