Főoldal > AKTUÁLIS > “Ribizlihabos-almás réteges”: alig több mint 130 kalória egy szelet

“Ribizlihabos-almás réteges”: alig több mint 130 kalória egy szelet

cukorcukorbetegcukormentesegészségszénhidráttáplálkozástorta
0

Írta:

A Nándori Cukrászda által készített különlegesség fehér cukor, fehér liszt, mesterséges adalékanyag és tartósítószer nélkül készült.

A győztest Magyarország Tortájával együtt hirdették ki az Országházban.

A “Ribizlihabos-almás réteges”, amely Nándori László, a Nándori Cukrászda aranykoszorús cukrászmesterének süteménye,  az ország számos cukrászdájában is kapható lesz a Magyarország Tortája mellett, de először augusztus 19-én és 20-án, a Magyar Ízek Utcájában kóstolhatja meg a nagyközönség. A tortaárusítástól néhány méterre pedig a tavalyi hagyományt követve idén is lehetőség lesz ingyenes vércukormérésre az Egy Csepp Figyelem Alapítvány sátraiban, ahol az érdeklődők dietetikai tanácsokat is kapnak a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége – mint együttműködő partner – dietetikusától.

torta2.jpg ()A pályázattal tavaly teremtett hagyományt a cukorbetegség megelőzéséért és korai felismeréséért küzdő Egy Csepp Figyelem Alapítvány. A zsűrizés során nem csak az alacsony szénhidrát- és kalóriatartalom számított, de a „hagyományos” magyar ízek harmonikus kompozíciója, illetve a torta külleme is.

A receptekhez a cukrászok a hozzávalókat az Alapítvány ajánlott alapanyaglistájáról is választhatták, amelyet a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége ellenőrzött. A “Ribizlihabos-almás réteges” titkos receptje nem tartalmaz finomított cukrot, fehér lisztet (glutént azonban igen!), adalékanyagot és mesterséges édesítőszert, és rendkívül alacsony a kalória- és szénhidráttartalma. A torta nem csak a cukorbetegek választása lehet, hanem mindazoké, akik úgy szeretnék az ízeket élvezni, hogy eközben odafigyelnek arra, milyen összetevőket tartalmaz az, amit esznek. A verseny az Országos Élelmezés- és Táplálkozástudományi Intézet (OÉTI), a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége és a Wessling Hungary Kft., független élelmiszervizsgáló laboratórium szakmai támogatását élvezi.

“Az idei győztes torta nagyszerű lett! Igazi csajos, habos, rafinált, alig várom, hogy lehessen kapni a cukrászdákban. A ribizlitől izgalmas és pikáns. Ha nem profi dietetikusok mondanák, soha nem hinném el, hogy egy szeletben körülbelül 130 kalória van” – mondta Mautner Zsófia, a Chili & Vanília blog szerzője, a “Magyarország Cukormentes Tortája” verseny zsűrielnöke.

Magyarországon ma 750 ezer regisztrált cukorbeteg él, és ugyanennyien nem is tudnak arról, hogy cukorbetegek. A cukorbetegség tünete az emelkedett vércukorszint, kezelésének célja pedig a vércukorszint rendezése. A kezeletlen cukorbetegségnek súlyos következményei lehetnek (vakság, amputáció, veseleállás, keringési problémák).


További cikkeink a témában

Kövess Facebook-on!
X