Főoldal > AKTUÁLIS > Így őrzi bombaalakját Horváth Éva!

Így őrzi bombaalakját Horváth Éva!

0

Írta: and

Csoki és hús Horváth Éva étkezésében a legfontosabb helyet a húsok foglalják el. „Alapvetően húsevő vagyok” – vallja be a modell. Véleménye szerint ugyanis hiába tartják sokan károsnak a húst, már fogazatunk felépítése is tanúskodik az ember húsevő voltáról. „0-ás vércsoportú vagyok, így még érthetőbb, hogy húst hússal eszem” – teszi hozzá Éva, aki szívesen […]

Csoki és hús

Horváth Éva étkezésében a legfontosabb helyet a húsok foglalják el. „Alapvetően húsevő vagyok” – vallja be a modell. Véleménye szerint ugyanis hiába tartják sokan károsnak a húst, már fogazatunk felépítése is tanúskodik az ember húsevő voltáról. „0-ás vércsoportú vagyok, így még érthetőbb, hogy húst hússal eszem” – teszi hozzá Éva, aki szívesen helyettesítené halakkal a húsmennyiség egy részét, de itthon nehezen talál igazán jó minőségűt. Egy hátrányát azonban elismeri a húsok fogyasztásának: „Minden félévben megyek koleszterin- és vérvizsgálatra, és most bizony magas volt.”

Természetesen Horváth Éva sem csak húson él. „Vannak korszakaim, amikor csak édességet eszem. Most éppen csokis korszakom van, így minden nap ennem kell néhány kockát” – árulja el a modell, aki egyáltalán nem híve a drasztikus, önsanyargató diétáknak. Szerinte ezt csak a fanatikusok képesek betartani, ő viszont egyáltalán nem az. Imád enni, újdonságokat, különböző ízeket kipróbálni – valódi boldogsághormonnak tartja a finom étkeket. „Gondoljunk csak arra, hogy milyen kiábrándító lehet, ha ez ember elmegy randizni vagy meghívják egy vacsorára, ahol nem eszik semmit, maximum egy kis salátát csipeget.”

horvathe2.jpg ()Futás és jóga

Természetesen a mértéktelen, egészségtelen étkezés sem járható út, így Horváth Éva is odafigyel mind a tudatos étkezésre, mind a rendszeres sportolásra. Sőt úgy érzi, egy bizonyos idő után egyre komolyabb odafigyelésre van szükség. „Annak idején nem hittem el, hogy ez a korral jár, pedig így van. Régebben, ha néhány napig odafigyeltem, és keveset ettem, rögtön 2 kiló mínusz volt rajtam. Most már keményen meg kell küzdenem ezért.”

Nem véletlen tehát, hogy a sport rendszeresen jelen van Éva életében: a reggeleket például 10 km futással kezdi. Idén a félmaratonra nevezett be, de jövőre már a maraton a cél – ennek érdekében pedig napi 15 km futását tervez. Természetesen az elsőre kegyetlennek hangzó táv és a lelkesedés nem egyik pillanatról a másikra jelentkezett. „Amikor egy évvel ezelőtt először kivittek a szigetre futni, azt gondoltam, nem vagyok normális, nem értettem minek kell nekem ez a sport” – meséli. Azonban hozzáállása azóta olyannyira megváltozott, hogy szinte lételemének tartja a futást, ami nélkül már néhány nap után feszültnek érzi magát. „Hihetetlenül csodálatos a természetben futni, és közben gondolkodni” – sorolja a futás örömeit a modell, akit a félmaraton hangulata, az emberek szurkolása még inkább megerősített abban, hogy a futás a leginkább testhezálló sport a számára.

Különösen akkor, ha ezt a manapság rendkívül népszerűnek számító Bikram jógával egészíti ki. „Nyújtani nem szeretek, plusz idő, és nem érzem hatékonynak sem. Viszont a Bikram jóga zseniális” – mondja Éva. Szerinte ugyanis ez a jógafajta amellett, hogy teljes értékű edzés, remekül méregteleníti a szervezetet. Úgy véli, hogy heti 2-3 alkalom jógával kombinált futással mindent megtehetünk egészségünk és testsúlyunk megőrzése érdekében.

Balzsamok és krémek

Ami a szépségápolást illeti, elég csak ránézni Horváth Éva hajára, máris nyilvánvalóvá válik, mennyire fontosnak tartja a hajápolást – akár már a megelőzés szintjén is. Bár a hajhullás egyelőre nem érinti, mégis rendszeresen szed hajhullás elleni kapszulákat, mellyel fodrászának elismerését is kivívta. Ezenkívül a pakolások és balzsamkúrák minden fajtája szerepel Horváth Éva hajápolási palettáján, aki fontosnak tartja a folyamatosan új készítmények, módszerek használatát.

Ezt az elvet még inkább érvényesnek tartja a krémekre. Szerinte a legfontosabb, hogy a bőr ne szokjon hozzá egy bizonyos típusú krémhez. „Ha kifogyott az egyik arcápolóm, biztosan váltok, még ha egyébként be is vált a készítmény. A bőrnek ugyanis szüksége van a változatosságra” – véli Éva.

És hogy mit javasol a népszerű modell nőtársainak? Elsősorban, hogy ne köteleződjenek el egyik – aktuálisan éppen felkapott – fogyókúra mellett se. A szervezet ugyanis tudja, hogy mi a jó neki. „Semmiképpen se vonjuk meg magunktól az ételt, hiszen ha beindul a jojó-effektus, akkor később sokkal rosszabb lesz, és duplán visszajön a felesleg” – javasolja. „Inkább együnk jóízűen, az egészséges mértéket tartva, és keressünk mellé valami kedvünkre való sportot” – árulja el a szerinte legoptimálisabb megoldást Horváth Éva.

Ismerd meg hazánk gyógynövénykincseit!

Élj hosszabb életet a szójától!


További cikkeink a témában

Kövess Facebook-on!
X